Bányai Lovasiskola
Bemutatkozás
 
Menü
 
Lovakról, lovaglásról
 
Látogatottság
Indulás: 2006-12-16
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A lovasiskola története

 

Bányai Lovasiskola és Sport Egyesület

 

A Főtér április 6.-i műsorában egy rövid kis bemutatót láthatnak a bekecsi Bányai Lovasiskoláról a következő linkre kattintva (a teljes műsor 15:50 percétől és a műsoridő legvégén)

http://www.mtv.hu/videotar/?id=20993

 

A Bányai Lovasiskola és Sport Egyesület 1996. júniusában alakult. Az egyesület nagyon nehéz körülmények között jött létre. Néhány lótulajdonos, illetve néhány lószerető gyermek szülei segítségével alakult meg. Fejlesztéseink folyamatosak voltak. Pénzünk semmi nem volt, viszont ötletgazdag tervekkel rendelkeztünk. Ebben az időszakban volt az, amikor az állam semmiféle olyan jellegű pályázatot nem írt ki a vállalkozók számára, amely a lovashagyományaink megőrzésével, felelevenítésével foglalkozott, illetve segítette volna elő.

Először is Bányai Béla tiszteletére és a ma már közel 30 éve folyamatosan folyó lovashagyományok megőrzésével foglalkozó makacs küzdelmére való tekintettel, az akkori alapítók egyhangúan szavazták meg azt, hogy az Egyesület nevében az ő családi neve szerepeljen, mely ellen ő a mai napig is ellenkezik, mivel sokan azonosítják vele a Sport Egyesületet.

Nezéz kezdet után egyre nehezebb folytatás következett. Sajnos elfelejtkeznek a tisztességről. Az egyesület igaz nehezen, de most már egyre stabilabb lábakon áll, és megállja a helyét a "piacon". Büszkén mondhatom, hogy 25-km-es körzetben egyetlen olyan egyesület vagyunk, aki szabályszerűen, bejelentve működik. Oktatásunk és nyugodt lovaink híre több száz kilométerre eljutott. A legtávolabbról érkező táborosaink Budapestről keresnek fel bennünket, akik az éven is ismételten edzőtáboroznak nálunk.

Büszkék vagyunk arra, hogy mi is egy kis morzsát lerakhatunk országunk sportolóinak nevelésének asztalára. A gyermekek nem csak lovagolni tanulnak meg, hanem együtt dolgozunk az egyesület székhelyén, lovastanyáján. Együtt dolgozunk az ott élő állatok körül, etetjük, takarítjuk, takarmányt gyűjtünk nekik és mikor milyen éppen aktuális munka folyik a tanyán, ahhoz csatlakozva folynak bele a gyermekek a sok figyelmet követelő állattartási munkálatokba. Megtanulják, hogy nem csak egy-két nap kell gondoskodniuk az állatokról, hanem ez egy komoly, teljes embert igénylő vállalás.

Az egyesület nem csak a lovaglás oktatást tartja fontosnak, hanem a lovashagyományok őrzését is. Szolgáltatásaink közé tartozik a huszárbemutató, csikós bemutató, és az ősmagyar bemutató. Felléptünk már a környék szinte összes településein, pl. Szikszón, Encsen, Sátoraljaújhelyben, Sárospatakon, Körömben, Miskolcon, Arnóton, Muhiban, stb... Büszkélkedhetünk azzal is, hogy a Diósgyőri Várjátékokon is részt vehettünk.

Elmondhatom, hogy egy összeszokott csapat áll a háttérben.

Reméljük egyre többen keresnek fel bennünket és követőink lesznek hagyományaink ápolásában!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre